Új programok az Alapítvánnyal közösen

Áprilisban a Culevit VIP Program alapítványunkkal együttműködve elindította a daganatos betegséggel küzdő emberek csoportterápiáját, melynek keretén belül a Culevit VIP Program tagjai Papp Ákos pszichodráma-vezető tréner irányítása alatt egymást segítve juthatnak túl a megbetegedés okozta lelki problémáikon.
Az április 15-én megtartott első ilyen foglalkozás után nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, ezért ezt a szolgáltatást rendszeresen szeretnénk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A csoportterápiához folyamatosan lehet csatlakozni, ennek részleteiről a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen keresztül érdeklődhetnek.

Esemény adatai
Helyszín:  1077 Budapest, Wesselényi utca 16. C. épület

Rólunk

Az Alapítvány elnevezése a Tenyeremre tettem a lelkem… című József Attila versből származik:
„Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!”
A „százlátó üveg” mint szimbólum, azt a törekvést jelenti számunkra, hogy segítő munkánk során igyekszünk sokszínű válaszokat keresni. Alkalmazzuk a szociális munka, mentálhigiéné és pszichológia eszköztárát. Fő célkitűzésünk a mentális és addiktológiai problémákkal küzdő emberek támogatása.
Az Intaházi pszichiátriai és addiktológiai rehabilitációs osztály kiemelt együttműködő partnerünk.

Kapcsolat

Százlátó üveg Alapítvány

Alapító: Faludy Judit
Kuratórium elnöke: Papp Ákos
Hivatalos székhely: 1053 Budapest, Ferenciek tere 4. 3. 10/a
Alakulás éve: 2009
Bírósági bejegyzés száma: 10725
Bankszámlaszám: 11707024-20473556-00000000 (OTP Bank Zrt.)
E-mail: szazlatouveg@gmail.com
Adószám: 18198960-1-41