Százlátó üveg alapítvány

Sikeres rendezvény 2019 szeptember 6-án Intaházán a Százlátó üveg Alapítvány támogatásával!

Közreműködők: Torjay Valter festőművész, Riskó Tibor gitáros, Papp Ákos fotós-költő, dr Nagy László főorvos, Hosszú Ildikó főnővér, Balog János színművész, Németh Zsófia irodalomtörténész és Riskó Ágnes pszichológus,Giampiero Assumma fotóművész, Német Dénes dokumentumfilmes, Farmasi Éva pszichológus, Faludy Judit művészettörténész.

A kiállítás szeptember végéig megtekinthető.
Köszönettel tartozunk Intaháza minden dolgozójának és betegének!

Kuratóriumi ülést tartottunk Intaházán, amit szélesebb körű szakmai megbeszélés követett az intézmény dolgozóival. Az Alapítvány egyik fő célkitűzése, hogy együttműködjön és támogassa az Intaháza Addiktológiai és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet tevékenységét. Ennek érdekében 4 napott töltöttünk Intaházán, ismerkedtünk az ott folyó munkával, szakami elképzeléseinket egyeztettük, néhányat beindítottunk. Így a szeptember elején már az intézményben megrendezésre kerülő kulturális esemény létrejöttét támogatjuk, részt veszünk azon.

Az előző Kapcsolataim-csoport sikeresen befejeződött júniusban.

A nagy érdeklődésre való tekintettel új csoportot indítunk 2017 októberben, erről a facebook Panágia oldalon bővebben tájékozódhatsz. Érdeklődhetsz még telefonon: +06 20 458 3280 , vagy levélben: pappakos65@gmail. com elérhetőségen Papp Ákostól.

2016 augusztusától a Tisztás c. drogprevenciós műsor minden hónap első csütörtökén, 2017 januárjától minden hónap első keddjén 20h15-től hallgatható a Mária Rádióban Ágoston Csilla és Papp Ákos vezetésével. Az adásokat az archívumban meghallgathatják itt. Kövessenek minket a rádióban is!

Önismereti tréning indul, amely során személyes kapcsolataink három szintjét vizsgáljuk:

• Kapcsolat saját magammal

A szenvedélybeteg-ellátás, illetve -gyógyítás új szempontjairól Papp Ákos írása a mindenlehet.blog.hu-n PSZICHOTERÁPIA?

Önismereti tréning indul, amely leginkább a kapcsolati elakadásokra (pár, család, baráti, munkatársi) fókuszál, az ezzel kapcsolatos megoldásokat keresi és a társas készségek fejlesztését támogatja. A kiscsoport intim környezetében a csoporttagok képzett és gyakorlott vezető irányításával közösen dolgoznak.

Áprilisban a Culevit VIP Program alapítványunkkal együttműködve elindította a daganatos betegséggel küzdő emberek csoportterápiáját, melynek keretén belül a Culevit VIP Program tagjai Papp Ákos pszichodráma-vezető tréner irányítása alatt egymást segítve juthatnak túl a megbetegedés okozta lelki problémáikon.

MESESZÍNHÁZ

A Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete honlapján is olvasható a két ellátás összevonással kapcsolatos jogszabálytervezet.